HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

FIRESTONE téli és nyári gumiabroncs minták

Firestone téli és nyári gumiabroncs minták



Az amerikai gumiipari céget 1900-ban alapítja Harvey Samuel Firestone, aki az egyéb kerekes nem motorral hajtott járművekre alkalmazott pneumatikus abroncsokban hamar meglátja a nagy lehetőséget, és autókra és tehergépkocsikra tervei a gyártást. Firestone úttörő volt a tömeggyártás létrehozatalában, a Henry Forddal való jó kapcsolatának is köszönheti, hogy a világ első sorozatgyártású autójára, a T-modellre Firestone abroncsokat szereltek. Az ötvenes évekig a gyártót a rendkívül gyors terjeszkedés jellemezte, majd a 70-es években rossz stratégiai döntések és a felhalmozott adósságok lelassították fejlődését.

Az autósportokban való részvételüket korán kezdték, már az 1911-es Indianapolisi 500 versenyt Firestone gumikkal szerelt versenyautó nyerte. Évtizedekig szállítottak verseny abroncsokat az úgynevezett open wheel versenyekre, így az amerikai Indycar, és a Formula 1-es futamokra is, 2013-tó kizárólagos szállítói lettek a Indycar sorozatnak.

1988-ban a Bridgestone felvásárolta a cég többségi részvényeit és Bridgestone/Firestone North American néven egyesülést hoztak létre. Innentől a vállalt újra nagyívű fejlődésbe kezdett, 2012-ben 100 millió dolláros technikai központot adtak át Akronban.

A Firestone termékeit Európában ugyan a Bridgestone másodmárkájának tartják, az általuk gyártott abroncsok is nagyon jó minősítéseket érnek el a különböző független teszteken, különösen a nagy teljesítményű autókra gyártott gumiabroncsaik keresettek a prémium gépkocsi tulajdonosok körében.

Amit tudni érdemes a Firestone gumikról



Firestone tökéletes példája annak, amikor egy csőd szélén álló cég képes teljes erővel visszatérni. Amikor 1988-ban Bridgestone megvásárolta őket, a cég állapota teljes mértékben megváltozott. Miközben előtte 14 gyárából 9-et be kellett zárni, addig 2012-ben egy hatalmas központot adhatott át. A gumiabroncsok most ugyanabban a gyárban készülnek, és 25 országban, köztük hazánkban is megtalálhatóak. A 17 gyárból 178 lett, ami Európát és Amerikát is magába foglalja. A két cég nagyban hasonlít egymáshoz, bár Firestone a középkategória királya.

Kínálata igen széles körben nyújt terméket a gépjárművekre, személyautókra és a mezőgazdasági gépekre is. Legnépszerűbb talán az amerikaiak körében, olyan nevek választják, mint a Jeep, a Dodge, Toyota, vagy a Fiat, akik mind-mind Firestone kerekekkel gurulnak ki a forgalomba. A középkategóriás abroncsok azoknak a legjobbak, akik mindennap szeretnék a gépjárműjüket használni, viszont nem akarják a prémium kategóriát megfizetni. Ezzel az olcsóbb, azonban megbízható gumikkal vállalhatják az utazásokat.

Milyen gumikat gyárt a Firestone?



Legtöbb modellje nyári gumiként hagyja el a gyárakat, vannak a városi közlekedéshez és az autópálya használathoz kialakítottak, amik bátran elkísérhetnek minket a mindennapjainkban. Ilyen például a RoadHawk nevű modellje, ami kitűnően teljesített a vizes utas próbákon. Az autósok azért kedvelik, mert segít csökkenteni az üzemanyag fogyasztást, miközben a gumi élettartama egészen megnő. Vizes és száraz felületen is felveszi a versenyt a jó minőségű kerekekkel, rövidebb féktávokat produkálva.

Természetesen a téli gumija között is találunk egy erős középkategóriát, ami az ADAC teszteken is jó eredményeket ért el. Ilyen lehet a Winterhawk, ami stabilitást ad a gépjárműveknek, és rugalmas is egyszerre, így fokozza a tapadást. Különleges keverékének hála a hidegben rugalmas marad, úgyhogy a szélsőségesebb hónapokban is bátran használhatjuk. Ezeket az értéket figyelembe véve tökéletes választás lehet azoknak, akik egy olcsóbb megoldást keresnek, viszont nem akarnak lejjebb adni a minőségből.
FIRESTONE téli gumi
FIRESTONE nyári gumi

FIRESTONE nyárigumi minták

Firestone téligumi minták

Firestone - Vanhawk Winter
Firestone - Vanhawk Winter
Firestone - Winterhawk
Firestone - Winterhawk
Firestone - Winterhawk 2 EVO
Firestone - Winterhawk 2 EVO
Firestone - Winterhawk 2V EVO
Firestone - Winterhawk 2V EVO
Firestone - FW930
Firestone - FW930
Firestone - Winterhawk 2
Firestone - Winterhawk 2
Firestone - Winterhawk 3
Firestone - Winterhawk 3
Firestone - Winterhawk 2V
Firestone - Winterhawk 2V
Firestone - Winterhawk-C
Firestone - Winterhawk-C
Firestone - Destination Winter
Firestone - Destination Winter
Firestone - VanHawk Winter 2
Firestone - VanHawk Winter 2
Firestone - Winterhawk 4
Firestone - Winterhawk 4

Firestone négyévszakos minták

Firestone - MSEASON
Firestone - MSEASON
Firestone - MULTISEASON
Firestone - MULTISEASON
Firestone - MSEASON2
Firestone - MSEASON2
Firestone - VANMSSN
Firestone - VANMSSN
Firestone - VANHAWK MSEASON
Firestone - VANHAWK MSEASON

SZAKMAI PARTNEREINK

vezess.hu
alapjarat.hu
automotor.hu
formula.hu
24 000 válaszható gumiabroncs
24 000 válaszható gumiabroncs
átvétel akár 24 órán belül
átvétel akár 24 órán belül
Ingyenes szaktanácsadás
Ingyenes szaktanácsadás
Kátyúgarancia
Kátyúgarancia