HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

INFINITY téli és nyári gumiabroncs minták

Infinity téli és nyári gumiabroncs minták

A Dubai-ban bejegyzett Infinity gumiabroncsgyártó vállalat főként Kínai gyártóbázisokon gyártatja budget árfekvésű gumiabroncsait. A nem túl régi vállalat elsődleges céljai közé tartozik az általuk tervezett és gyártott abroncsok minőségének folyamatos emelése, valamint, hogy mind jobban növeljék eladásaik, és mind több országban forgalmazzák termékeiket. Az Infinity márka mára már elérte azt a minőségi követelményszintet, amelyet az rendkívül minőség érzékeny európai piac jelent, így megkezdhették európai terjeszkedésüket, ezen belül is nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek az angolszász területek meghódításáért. Felfejlesztették a téli gumi kínálatukat is, folyamatos fejlődés észlelhető mind a minőségben, mind pedig a méretek számának bővítésében. A vállalat jelszava, illetőleg elérendő célja, hogy a vásárlók számára a legjobb minőséget adja, a lehető legkisebb áron.

Az Infinity gyártó jelenleg az általános felhasználású személyautókon kívül az összkerékhajtású modellekre is készít nagyobb teljesítményekre képes abroncsokat, ezek kívül gyárt még könnyű teherautókra, kamionokra és buszokra, valamint bővíti a termelését a mezőgazdasági gépekre és ipari nehéz gépekre is.

A gyártó rendkívül koncentráltan fejleszti mind a tervezési, mind pedig a gyártási fázisait, és modern minőség-ellenőrzési rendszert vezetett be gyártóbázisaikon. A cég fejlődését az egyre dizájnosabb tervezésű abroncsok is mutatják, valamint a környezetvédelmi törekvéseik, és a kutatói tevékenység erősítése.

Kína és az Infinity autógumik

Kína a gumiabroncsok gyártásából is kiveszi a részét. Az Infinity gumik olcsóbb kerekeket kínálnak a középkategóriás gépjárművek számára. Az EcoSis nevet viselő modell nyári guminak számít, nagyjából 475 kg-ig használható, azonban bírja a 210 km/órás sebességet is. Nem számít üzemanyag-takarékosnak, azonban fékezése nedves úton megfelelő. A többi abroncshoz hasonlóan, ezek a termékek is figyelnek a korszerűségre, az utasok komfortjára és a vezetők biztonságának növelésére.

Az Eco Pioneer kerekek az alsó kategóriás autóknak készültek. 475 kg-ig terhelhetőek, és maximum 190 km-es sebességet érnek el. Ezek lesznek a tökéletes választás a hétköznapi autósoknak, akik olcsó, de megbízható termékeket keresnek. A kategóriában ezek a gumik igazán versenyképesek, és száraz útfelületen teljesítenek a legjobban. Energia hatékonyak is, ami ebben a kategóriában igazán fontos. A mérnökök tervezésének hála hosszú éveken keresztül elkísérik majd a vezetőjüket. Emellett a mintázatok praktikusak és esztétikusak, a legújabb kutatások alapján fejlesztették ki őket.

Téli és négyévszakos gumik

Téli gumik tekintetében is bőven akad választék. Találunk terméket az alsó és a középkategória számára is. Például az Ego Zen nevet viselő modell már 670 kg-ig bírja a terhelést, és akár 200 km-es sebességet is könnyen eléri. Leginkább a személygépkocsiknak készült, és a tapadási indexe is egy erős közepes. A vélemények nem oszlanak meg, mindenki az ár és a minőség arányát tartja a legjobbnak. Méltán elmondhatjuk, hogy a kategóriájában a legolcsóbbnak és a legjobbnak számít.

Az Infinity márka négyévszakos abroncsokkal is készült a vezetőknek. Ezek olyan középkategóriás termékek, amelyek közel 700 kg-ig terhelhetőek, és meghaladhatjuk velük a 200 km-es sebességet. Ha az árakat nézzük, akkor megint az egyik legolcsóbb kerékfajtáról van szó, ami miatt a legtöbben őket választják. Az Infinity akkor lesz a mi kedvencünk, hogyha olcsó kerekeket keresünk, azonban van minimum elvárásunk a minőséget illetően. A 15000 Ft között mozgó kerekek sok mindenkit fognak a vásárlásra rábírni.


INFINITY téli gumi
INFINITY nyári gumi

INFINITY nyárigumi minták

Infinity téligumi minták

Infinity - INF-049
Infinity - INF-049
Infinity - INF-059
Infinity - INF-059
Infinity - Ecosnow SUV
Infinity - Ecosnow SUV
Infinity - ECOZEN
Infinity - ECOZEN
Infinity - Ecosnow
Infinity - Ecosnow
Infinity - INF-059C
Infinity - INF-059C
Infinity - Ecozen XL
Infinity - Ecozen XL
Infinity - INF-049 XL
Infinity - INF-049 XL
Infinity - Ecosnow SUV XL
Infinity - Ecosnow SUV XL
Infinity - INF049
Infinity - INF049
Infinity - ECOZEN PLUS
Infinity - ECOZEN PLUS
Infinity - WINTER KING INF-059
Infinity - WINTER KING INF-059
Infinity - WINTER HERO INF-049
Infinity - WINTER HERO INF-049
Infinity - ECOULTRASNOW
Infinity - ECOULTRASNOW

Infinity négyévszakos minták

Infinity - Ecofour
Infinity - Ecofour
Infinity - ECOPOWER 4S
Infinity - ECOPOWER 4S

SZAKMAI PARTNEREINK

vezess.hu
alapjarat.hu
automotor.hu
formula.hu
24 000 válaszható gumiabroncs
24 000 válaszható gumiabroncs
átvétel akár 24 órán belül
átvétel akár 24 órán belül
Ingyenes szaktanácsadás
Ingyenes szaktanácsadás
Kátyúgarancia
Kátyúgarancia