HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

LEAO WINTER DEFENDER HP téligumi

LEAO WINTER DEFENDER HP minta

Bemutatkozik a LEAO Winter Defender HP

Talán most hallasz először a LEAO Winter Defender HP téligumiról és az is lehet, hogy a LEAO márkanév sem ismerős, de ne keseredj el, nem vagy ezzel egyedül. A LEAO ugyanis a világ 12. legnagyobb autógumi gyártó cégének, a Linglong cégnek az almárkája és terméke. Európában egy németországi kutatási és fejlesztési központja van, Szerbiában pedig egy gumiabroncs gyárat üzemeltetnek. Ma már Magyarországon is elérhetőek – noha nem túl régóta, a LEAO márkanév alatt kapható gumiabroncsok.

A LEAO egyébként egy nemzetközileg elismert abroncsmárka, amely 100%-os megbízhatóságot és minőséget kínál vásárlói számára. Egyaránt gyártanak téli gumikat, nyári gumiabroncsokat és négyévszakos kerekeket, amelyek minden időjárási viszonyok között megfelelő teljesítménnyel rendelkezik. A LEAO Winter Defender HP akárcsak mást terméke a márkának, világszerte a minőség és költséghatékonyság jegyében született, így garantáltan versenyképes árakat találunk a kerekek árcéduláin. A hivatalos, ADAC jellegű tesztek és vásárlói vélemények is megerősíteni látszanak a gyártó igyekezetét és pozitív hangnemben véleményezik a gumikat.

Vásároljunk LEAO Winter Defender HP téligumit

A kiváló ár-érték arány éppen úgy jellemzi a LEAO Winter Defender HP téligumit mint a rendkívül gazdaságos teljesítmény, emellett pedig nem csak megbízhatóságot, de minőséget is kapunk a pénzünkért. A gumiabroncs alkalmas minden útfelületre és minden időjárási körülmény esetén. Így különösképpen a havas, jeges, latyakos és vizes utakon lehet hasznos számunkra a téli szezonban. A LEAO Winter Defender HP gumiabroncs már alig több, mint 15.000 forintos áron beszerezhető, például 155/70 R13-as méretben. Már ez a gumiméret és típus is „E” jelzésű üzemanyag fogyasztási besorolást kapott, „D” jelű nedves úton való tapadásra értékelték és a zajszintje mindössze 71 dB.

A LEAO Winter Defender HP téligumi 215/65 R16-os méretben már „D” besorolásban biztosítja az üzemanyag fogyasztást és „C” szinten viseli el a nedves utakat, hangja pedig 72 dB. AZ ára ennek a terméknek sem sokkal több 30.000 forintnál. Azok, akik meg vannak elégedve a LEAO Winter Defender HP minőségével, bátran használják még a LEAO Winter Defender UHP, a LEAO Winter Defender VAN és a LEAO Winter Defender ICE I-15 SUV gumikat is. A minőséget az is jelzi, hogy a gyártó Linglong Tire gumiabroncsait több világmárka autó viseli gyári, első gumiabroncsaként, így például a Ford, az Audi és a VolksWagen is. Tehát ha kedvező áron szeretnénk jó minőségű téligumit választani, érdemes a LEAO Winter Defender HP-val is számolni.

A(z) WINTER DEFENDER HP család gumijainak listája

SZŰRŐK
SZŰRŐK
TÍPUS
KERESÉS
10 találat
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 175/70R14 téli gumi
    175/70R14  84  T
    E
    C
    71
    Ehhez a gumihoz nem tartozik ajándék
    Ehhez a gumihoz nem tartozik ajándék
    A kátyúgarancia az alábbi károkra terjed ki:

    ♦ Szándékos rongálás*

    ♦ Defekt

    ♦ Kátyúba, padkára, járdára hajtás következtében keletkezett sérülés

    ♦ Blokkoló fékezés vagy nem megfelelő abroncsnyomás okozta meghibásodás

    *  Harmadik fél által okozott szándékos rongálás esetén kérjük a rendőrségi jegyzőkönyv másolatának bemutatását!

    A garancia csak javíthatatlan sérülés esetén érvényesíthető! A jóváírás mértéke mindig a maradék mintázati mélységtől függ.

    Hogyan juthat a garanciához?

    ♦ Vásároljon egy garnitúra (4 db) gumiabroncsot bármely Point-S szervizben a megjelölt márkák közül

    ♦ Őrizze meg a vásárlást igazoló számlát / szállítólevelet

    ♦ Regisztráljon a www.katyugarancia.hu/regisztracio weboldalon

    Hogyan érvényesítheti a kátyúgaranciát?

    ♦ Keresse fel bármely Point-S szervizt

    ♦ Mutassa be a sérült abroncsot, a garanciajegyet és a vásárlást igazoló számlát

    A kátyúgarancia 1 db gumiabroncsra érvényesíthető a vásárlás napjától számított 1 éven belül!

    A kátyúgarancia kizárólag a gumiabroncsra vonatkozik, a kerékszerelési árakat minden esetben a vásárló fizeti!

    A termékhez nem jár kátyúgarancia
    A termékhez nem jár kátyúgarancia
    gumiabroncs
    DEFEKTTŰRŐ:
    Nem
    ERŐSÍTETT:
    Nem
    17 170 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 155/70R13 téli gumi
    155/70R13  75  T
    E
    D

    15 405 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 165/70R14 téli gumi
    165/70R14  81  T

    16 765 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 185/60R14 téli gumi
    185/60R14  82  T

    18 180 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 185/65R15 téli gumi
    185/65R15  92  H

    20 250 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 195/65R15 téli gumi
    195/65R15  95  T
    D
    C
    72

    XL
    20 250 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 185/60R15 téli gumi
    185/60R15  88  H

    20 905 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 195/60R15 téli gumi
    195/60R15  92  H

    LEAO WINTER DEFENDER HP - 205/55R16 téli gumi
    205/55R16  94  H

    21 465 Ft
  • LEAO
    LEAO WINTER DEFENDER HP - 205/60R16 téli gumi
    205/60R16  96  H

    26 160 Ft

SZAKMAI PARTNEREINK

vezess.hu
alapjarat.hu
automotor.hu
formula.hu
24 000 válaszható gumiabroncs
24 000 válaszható gumiabroncs
átvétel akár 24 órán belül
átvétel akár 24 órán belül
Ingyenes szaktanácsadás
Ingyenes szaktanácsadás
Kátyúgarancia
Kátyúgarancia