HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

PIRELLI CINTURATO WINTER 2 téligumi

PIRELLI Cinturato Winter 2 minta

Újdonság a Pirellitől: a Pirelli Cinturato Winter 2 már bizonyított

2021-es megjelenése óta már több teszten is bizonyított a Pirelli Cinturato Winter 2 téli gumi. Nagy előnye ennek az abroncsnak a kivételes kezelhetősége a nedves úton és jó tapadása a havas felületen, valamint a rövid féktávolsága a száraz felületeken.

A tesztek eredményét megnézve láthatjuk, hogy ez a prémium abroncs minden vizsgált kritériumot nézve kiegyensúlyozottan teljesít, ezért is találhatjuk meg a tesztek élmezőnyében. Az Autobild 2022-es tesztjén például a vizsgált 215/55 r17 méretben a 19 abroncs közül a második helyezést érte el. Mindezt úgy, hogy a száraz úton való kezelhetőségét és az üzemeltetési költséget nézve is a legjobb lett a mezőnyben. Az Autoexpress szintén 2022-ben vizsgálta meg, ekkor a 225/45 r19 méretű téli gumikat tesztelték és ezen a teszten a Pirelli Cinturato Winter 2 a 6 tesztelt abroncs között a negyedik helyen végzett. Sok szervezet, mint például az ADAC is rendszeresen teszteli az abroncsokat, ezek eredményei és a vásárlói vélemények is nagy hasznunkra lehetnek a vásárlás előtt. A téli gumi kínálatból sok szempont szerint lehet válogatni, az árak helyett vagy mellett érdemes a teljesítményre, az élettartamra és az üzemanyag-hatékonyságra is nagy hangsúlyt fektetni.

A Pirelli Cinturato Winter 2 mintázata és szerkezete

Ezt az abroncsot úgy fejlesztették ki, hogy biztonságos és kényelmes legyen valamennyi téli körülmény között. A modern, nagy teljesítményű autók és a városi terepjárók számára fejlesztették ki. Hosszú távú teljesítményt nyújt havas felületen teljes élettartama alatt, köszönhetően a háromdimenziós lamellás adaptív technológiának. Az abroncsban a lamellák lineárisak, de amikor kopásnak indulnak, úgy alakulnak át cikkcakkossá. Ez gondoskodik arról, hogy az abroncs jól tapadjon egész élettartama folyamán és, hogy jól magába tudja tömöríteni a havat.

A Mileage technológia révén a futásteljesítménye is igen magas, és nagyon jól tapad és kezelhető a nedves és havas felületeken. Kényelmes, csendes, és biztonságos választás is egyben.

Mintázatát úgy alakították ki, hogy szélesebb és váltakozó hosszúságú barázdák kaptak helyet a vállrészen és keskeny árkok a közepén a jobb kezelhetőség és az aquaplaning elleni védelem érdekében. Új, egymásba illeszkedő háromdimenziós lamellák gondoskodnak a havas úton való fokozott tapadásról és fékezhetőségről. A lépcsőzetes V-alakú kialakítás és az innovatív keverék, valamint a ferde horonykialakítás szintén hozzájárul a Pirelli Cinturato Winter 2 még jobb és kiegyensúlyozottabb teljesítményéhez.

A(z) CINTURATO WINTER 2 család gumijainak listája

SZŰRŐK
SZŰRŐK
TÍPUS
KERESÉS
52 találat
  • PIRELLI
    PIRELLI Cinturato Winter 2 - 215/60R17 téli gumi
    C
    B
    71
    Ehhez a gumihoz nem tartozik ajándék
    Ehhez a gumihoz nem tartozik ajándék
    A kátyúgarancia az alábbi károkra terjed ki:

    ♦ Szándékos rongálás*

    ♦ Defekt

    ♦ Kátyúba, padkára, járdára hajtás következtében keletkezett sérülés

    ♦ Blokkoló fékezés vagy nem megfelelő abroncsnyomás okozta meghibásodás

    *  Harmadik fél által okozott szándékos rongálás esetén kérjük a rendőrségi jegyzőkönyv másolatának bemutatását!

    A garancia csak javíthatatlan sérülés esetén érvényesíthető! A jóváírás mértéke mindig a maradék mintázati mélységtől függ.

    Hogyan juthat a garanciához?

    ♦ Vásároljon egy garnitúra (4 db) gumiabroncsot bármely Point-S szervizben a megjelölt márkák közül

    ♦ Őrizze meg a vásárlást igazoló számlát / szállítólevelet

    ♦ Regisztráljon a www.katyugarancia.hu/regisztracio weboldalon

    Hogyan érvényesítheti a kátyúgaranciát?

    ♦ Keresse fel bármely Point-S szervizt

    ♦ Mutassa be a sérült abroncsot, a garanciajegyet és a vásárlást igazoló számlát

    A kátyúgarancia 1 db gumiabroncsra érvényesíthető a vásárlás napjától számított 1 éven belül!

    A kátyúgarancia kizárólag a gumiabroncsra vonatkozik, a kerékszerelési árakat minden esetben a vásárló fizeti!

    A termékhez nem jár kátyúgarancia
    A termékhez nem jár kátyúgarancia
    gumiabroncs
    DEFEKTTŰRŐ:
    Nem
    ERŐSÍTETT:
    XL
    69 105 Ft
  • PIRELLI
    PIRELLI Cinturato Winter 2 - 205/65R17 téli gumi
    B
    B
    69

    69 820 Ft
  • PIRELLI
    PIRELLI Cinturato Winter 2 - 225/55R18 téli gumi

    74 510 Ft
  • PIRELLI
    PIRELLI Cinturato Winter 2 - 215/50R18 téli gumi

    75 125 Ft
  • PIRELLI
    PIRELLI Cinturato Winter 2 - 215/55R18 téli gumi

    75 225 Ft
  • PIRELLI
    PIRELLI Cinturato Winter 2 - 225/55R18 téli gumi
    B
    B
    72

    78 695 Ft

    79 405 Ft

    82 110 Ft

    83 845 Ft
  • PIRELLI
    PIRELLI Cinturato Winter 2 - 215/50R19 téli gumi

    85 985 Ft
TOVÁBBI 10 TALÁLAT MEGJELENÍTÉSE

SZAKMAI PARTNEREINK

vezess.hu
alapjarat.hu
automotor.hu
formula.hu
24 000 válaszható gumiabroncs
24 000 válaszható gumiabroncs
átvétel akár 24 órán belül
átvétel akár 24 órán belül
Ingyenes szaktanácsadás
Ingyenes szaktanácsadás
Kátyúgarancia
Kátyúgarancia