HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

ADAC 2020 négyévszakos gumiteszt: Senki nem érthet mindenhez

ADAC 2020 négyévszakos gumiteszt: Senki nem érthet mindenhez
2020. augusztus 27.

A négyévszakos gumikkal pénzt és helyet spórolhatunk, hiszen ezeket nem kell évente kétszer lecserélni, de vajon megéri ezeket használni? Az ADAC 2020-as tesztjéből kiderül.


Idén a 235/55R17-es méretben tesztelte a Német Autóklub a négyévszakos gumiabroncsokat, az eredmény nem meglepő, nincs olyan gumi, ami minden útviszonyon megállná a helyét. A tesztet téli és nyári körülmények között végezték, egyik vizsgált abroncs sem tudott tökéletes teljesítményt nyújtani minden vizsgálat során.

 A teszt során 7 modellt vizsgáltak a középkategóriás SUV és egyterű autókra szánt 235/55R17 méretben.

A négyévszakos abroncs mindig kompromisszum

Néhány évvel ezelőtt egyértelmű volt, hogy nyáron nyárigumit, télen téligumit használunk, ez mára elkezdett megváltozni. Egyre több gyártó kínál négyévszakos gumiabroncsokat, ezek piaci részesedése kb. 20%. A négyévszakos abroncsok is rendelkeznek a három hegycsúcs és hópihe jelöléssel, amit a téli gumikon is kötelező feltüntetni, így a törvények értelmében bárhol használhatók télen is.

Azt, hogy mi a különbség a négyévszakos és a téli/nyári gumik között egyszerű meghatározni. A téligumik kialakításánál elsődleges szempont, hogy megfelelő tapadást biztosítsanak a téli, havas, jeges, latyakos útfelületeken alacsony hőmérséklet mellett. A nyári abroncsok tervezésénél a legfőbb kritérium, hogy magas hőmérséklet mellett is megfelelő stabilitást nyújtsanak száraz úton úgy, hogy az élettartamuk (kopásállóságuk) nem csökken. A négyévszakos gumiknak ezt mindet egyszerre kellene tudniuk, alacsony és magas hőmérsékleten is megfelelő tapadást és kopást produkálni minden útfelületen.

Már ebből is jól látszik, hogy a négyévszakos gumik csak kompromisszummal jöhetnek létre, olyan abroncsot lehetetlen tervezni, ami minden körülmények között kiválóan teljesít. Ezért szokták a szakemberek hangsúlyozni, hogy aki sokat használja az autóját, annak érdemes nyáron nyári, télen téli gumival közlekedni.

Hiányosságok száraz úton

Öt négyévszakos abroncsnak sikerült elégséges eredményt elérni, viszont ebből négy nem teljesített jól a száraz felületen: Continental AllSeasonContact (3.6), Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 (3.8), Nokian Weatherproof (3.9) és Uniroyal AllSeasonExpert 2(4,3). Ezeknek sikerült kielégítő eredményt elérni a nedves úton, de száraz aszfalton már nem tudtak megfelelni. A Ford Kuga tesztautón magas hőmérséklet mellett ezek az abroncsok szivacsosnak tűntek, nem bizonyultak stabilnak például az autópályán, mert sokszor kellett korrigálni a kormányt, nem volt megfelelő az úttartásuk.

 adac4s1

Gyenge teljesítmények havon

Ha négyévszakos gumit szeretne és olyan térségben él, ahol a havazás ki van zárva, érdemes elgondolkodni a Bridgestone Weather Controll A005 és a Michelin CrossClimate + abroncsokon. Ezek száraz és nedves úton is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, de a havas útfelületen már messze alulmaradtak a versenytársaikhoz képest. Bár a Michelin tapadása a hóban nem volt kiábrándító, a fékezésnél és kezelhetőségi teszteken már ez is elbukott.

 adac4s2

Lássuk a végeredményt


adac4s3

További hírek

AUTÓS HÍREK

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
NE MARADJ LE SEMMIRŐL!
Kérd hírlevelünket, hogy első vásárláskor extra kedvezményhez, exkluzív tartalmakhoz és ajánlatokhoz juss.