HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

Ezért nem jó a négyévszakos abroncs, és ezért kell téli gumi a leghidegebb évszakban

Ezért nem jó a négyévszakos abroncs, és ezért kell téli gumi a leghidegebb évszakban
2019. augusztus 01.

Sokan úgy tartják, hogy a külön nyári és téli gumi megvásárlása mellett úgy csökkentik személygépkocsihoz kapcsolódó kiadásaikat, hogy egyetlen négyévszakos abroncson futnak egész éven keresztül. Az efféle gumik megjelenése miatt sokakban jogosan felmerül a kérdés, hogy az ilyen típusú abroncsok vajon valóban használhatók-e az év minden időszakában, vagy csak kemény kompromisszumok mellett, hiszen aki látott már életében nyári és téli gumit, illetve közlekedett egyikkel és másikkal is ilyen-olyan körülmények között, az biztosan tisztában van azzal, hogy a havas és jeges utakon bizony nincs apelláta és pardon, ott kellenek a speciális tulajdonságok.


Kell a téli gumi és pont

A négyévszakos abroncsok kapcsán a legfontosabb tudnivaló az, hogy inkább csak egyfajta átmenet abroncsok, mondhatni kompromisszumot jelentenek egy nyári és egy téli gumi között, de valójában egyik előnyeit sem képesek kidomborítani, egyesíteni pedig pláne nem, éppen ezért egyik évszakban sem számíthatunk tőlük kimagasló eredményekre.

Goodyear Vektor 4Ebből következik, hogy míg a téli gumit kifejezetten a téli utakra, illetve a hidegre fejlesztették, és a nyárit ezzel ellentétesen, addig a négyévszakos változat egyfajta keveréknek tekinthető. ami igaz a keverék és a mintázat tekintetében is.

Magyarul tehát az ilyen abroncsok gyártásához felhasznált gumikeverék megalkotásakor a gyártóknak nyilvánosan kompromisszumokat kell kötniük, ezáltal az extrém hidegben már képtelenek olyan rugalmasságot megőrizni, mint a téli gumik, míg a nyári hőségben hajlamosak annyira fellágyulni, hogy extrém esetben akár meg is éghetnek – ellentétben ugyebár a nyári mintázatokkal, amelyeket nem tud kikezdeni és jobban elkoptatni a nagy kánikula sem.

Ebből a szempontból a négyévszakos abroncs a szélsőséges időkben akár vezetésbiztonsági kockázatot is jelenthet, télen például kemény mínuszokban akár tiszta és száraz úton egyaránt könnyedén megcsúszhatunk vele!

A négy évszakos gumi tehát röviden és tömören nem jó a téli gumi helyett, sőt egyenesen tiltani kellene az efféle helyettesítési lehetőséget, hiszen az ilyen abroncsokkal csak azok közlekedhetnek relatíve biztonságosan, akik megtehetik, hogy például havas és jeges utakon, vagy extrém hidegben megtehetik, hogy nem használják az autójukat, és leginkább városi körülmények között használják a gépkocsit, hosszabb távokra azonban nem vállalkoznak vele. Mindezen felül a négyévszakos és a téli gumik között már a kialakítás tekintetében is alapvető különbségek vannak!

Példának okáért előbbit leginkább száraz és nedves utakra tervezték, míg a téli abroncsok mintázata képes szó szerint beleharapni a hóba és a jégbe, és míg a négyévszakos változatoknak a vonóerőt átlagosra állították be, sőt szélesebb intervallumra optimalizálták, addig a téli abroncsokat kifejezetten extrém körülményekhez.

Két adat, amit jobb, ha megfogadsz!

Hogy miért nem szabad viccelni a leghidegebb időszakban a téli gumi vásárlásával és választásával azt a leginkább az ilyenkor hangoztatott két általános számadattal tudjuk a leginkább érzékeltetni!

Az első, hogy 7 Celsius fok alatt – ami a téli időszakban elég gyakori még napközben is –, csak és kizárólag a téli abroncs túl kellően rugalmas maradni, ami elengedhetetlen a kicsúszás és a féktávok terén. A második pedig, hogy a téli gumihoz képest egy négyévszakos vagy nyári abronccsal szerelt autó féktávolsága 30 kilométer / órás sebesség esetén is 11 méterrel hosszabb, ami több mint két gépjárműnyi hosszúságot jelent.

További hírek

AUTÓS HÍREK

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
NE MARADJ LE SEMMIRŐL!
Kérd hírlevelünket, hogy első vásárláskor extra kedvezményhez, exkluzív tartalmakhoz és ajánlatokhoz juss.