A kezdet kezdetén, a legelső téli gumi megalkotásával (1934) a téli gumi csak a futófelületében különbözött a hagyományos gumiktól, lényegében a haladási irányra merőleges nagy fogazatokból állt. Friss hóban viszonylag használható volt, viszont a csúszósabb, jegesebb helyzetekben ez sem ért sokat.
A téli gumi továbbfejlődése során a nyolcvanas évek közepéig ugyancsak a futófelületi mintázat változtatásával próbáltak meg gyártók jobb téli tapadást elérni, különböző formájú nagyobb blokkokat alakítottak ki, de ezek a téli abroncsok is igazán csak a hóban voltak jobbak a nyári gumiknál.
Majd jöttek a nyolcvanas évek végétől a gumikeverékkel való kísérletezések, és megjelent a szilikának nevezett anyag, mely lényegében nagyrészt szilícium-dioxidból áll és egycsapásra megváltozott a téli gumi fejlődése és ugrásszerűen jobb lett a tapadásuk a téli időjárási helyzetek mindegyikében.
A szilika megjelenése előtt minden gumiabroncs elég gyorsan kopó volt, a téli gumiabroncsok pedig, a nem túl nagy fokú téli tapadásukkal együtt szintén gyorsan elkoptak.
A Michelin gyártott le legelőször szilika tartalmú téli gumit, és a téli gumik fejlődése ettől a ponttól hatalmasat változott. A szilícium-dioxid tartalmú gumivegyületekkel készülő téli abroncsok sokkal jobb tapadást biztosítottak a téli száraz, havas és nedves, valamint bizonyos szinten a jeges felületeken is, ráadásul a kivételesen alacsony gördülési ellenállásuk mellett sokkal kevésbé voltak hajlamosak a kopásra.
Főként azért tapadtak jobban a téli hidegben, mert az elasztikus természetüket a lehűlés után is jól megtartották, rugalmasak maradtak, míg az előző szilikát nem tartalmazó téli gumik ezzel szemben megdermedtek, rugalmasságukat elvesztették.
Miután egyre több gyártó kezdte alkalmazni a szilikát a téli gumik anyagában, tesztek során keresztül észre vették, hogy a téli gumiabroncsok a körülbelüli 7 Celsius fok alatt mutatnak jobb tapadást, akár száraz, akár nedves az időjárás.
Így lényegében az ez utáni évek során minden gyártó úgy kezdte el fejleszteni a nyári gumijait, hogy az 7 Celsius fok felett nyújtson jó tapadást, a téli abroncsokat pedig úgy optimalizálták, hogy a 7 Celsius fok alatti hőmérsékleten nyújtsanak megbízható tapadást.
A téli gumik továbbfejlődésben a még további javulást az úgynevezett lamellák megjelenése hozta. Ezek apró, a blokkokat megosztó kapaszkodó élek, melyek egymástól egy-két milliméteres elmozdulásra képesek, és legfőképpen a csúszós felületeken biztosítanak jobb tapadást.
Az ezután megjelenő három dimenziósan egymáshoz kapcsolódó lamellák még tovább növelték a tapadás szintjét.
És biztosak lehetünk benne, hogy az évek során még újabb és újabb fejlesztésekről hallunk majd a téli gumikkal kapcsolatban.
