Prémium
4X4 gumi
Téli
francia
Nem
Nem
T
103
A világ egyik leghíresebb prémium gumiabroncs gyártóját 1889-ben alapították, két testvér, André és Edouard Michelin. Ettől függetlenül a gyártó történetét 1829-ig ehet visszakövetni, amikor még gumilabdákat és egyéb gyerekjátékokat készítenek családi vállalkozásként. Az 1989-es cégalapítással egybekötött névváltoztatás után komoly befektetéseket eszközölnek, kaucsuk ültetvényeket vásárolnak a gumi termékek iránti megnövekedett igény kielégítésére. Az első már felfújható gumiabronccsal szerelt gépkocsit 1895-ben egy autóversenyen tekintheti meg a közönség. A Michelin kifejleszti az első teherautókra szerelhető ikerkerekeket is, melyeket azóta is használnak. 1923-ban megtervezik és gyártani kezdik a relatív abroncsnyomással működő abroncsot, mely még biztonságosabb, kényelmesebb közlekedést nyújt, ráadásul a gumiabroncs élettartamát is nagyban megnöveli. Kaucsuk ültetvényeik és gyáraik számát folyamatosan növelik, 1927-ben már több, mint 10 000 főt foglalkoztatnak. A Michelin Pilot nagy sebességű és nagy teljesítményű abroncsot 1934-ben gyártják először, a radiál gumiabroncsot 1946-ban fejlesztik gyártható szintre.
Közben folyamatosan részt vesznek az autósportok több ágában is, sikert sikerre halmozva. Csak a Forma 1-ben 215 versenyhétvégét teljesítenek, amiből 102 versenyt meg is nyernek a Michelin abroncsokkal szerelt autók.
A világ második legnagyobb gumiabroncs gyártója rengeteg innovatív találmány tulajdonosa, jelenleg is több fejlesztés fut egy időben az energiatakarékos abroncsoktól az elektromos autókra tervezett gumiabroncsokig.
A Michelin
név talán azok előtt is ismert, akik még csak most kezdenek ismerkedni az
autókkal, és a hozzájuk tartozó eszközökkel. A márka neve egy spanyol szóból
ered, ami a hason és a derékon felgyülemlő zsírrétegre utal, ezért is találó a
húsosnak megrajzolt ember logó. Az 1900-as évektől fennálló márka már a
világhíressé nőtte magát, olyan prémium kerekeket gyártanak, amik tényleg
minden sofőrnek, és minden autónak a kedvére lesznek. A cég nem állt meg a
személyautók kerekének gyártásánál, hanem készítenek teherautókra, motorokra,
kerékpárokra, földmunkagépekre, mezőgazdasági járművekre, de repülőgépekre is.
Megbízhatóságát
az ADAC tesztek is bizonyítják. 2019-ben például az Alpin A4 nevet viselő
Michelin kerék hatodik helyezést ért el. Ezzel szemben 2018-ban a nyári autók
összesítésében a Primacy 3 nevű modellje elvitte az aranyérmet. A múltban egy
kicsit visszább is mehetünk, 2016-ban szintén aranyérmet nyert, aztán nyári
gumiként 2015-ben és 2013-ban is aranyérmes lett. Ez a sorozatos nyeremény nem
a véletlen műve, hanem a pontos és megbízható munkáé.
Télen beálló
hideg, a rengeteg és folyamatos csapadék, a nappali és éjszakai hőingadozások
mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gumik hamarabb megkeményedjenek, és a jeges
felületen csússzanak. A Michelin téli gumija úgy lettek kitalálva, hogy pont a
hidegben érezzék jól magukat, és zord időben akár hosszú távon is jól
irányítható varázsolják az autókat. Minden esetben a pontos kormányozhatóság és
a rövid fékút jellemzi ezeket a kerekeket, amik minden sofőrnek az álma. Minél
nedvesebb az út, annál jobb lesz a tapadás, így nem kell megijedni egy hirtelen
lehulló csapadéktól.
Emellett kapható nyári gumi, ami a meleg hónapokra van igazán felkészülve, és még a nagy hőségben sem fog megolvadni. Azok számára, akik nem szeretnék félévente cserélgetni a kerekeket négyévszakos gumikkal is készültek, amik bármilyen időjárási körülményt kibírnak. A Michelin kerekek a 30.000-es kategóriába tartoznak, azonban a biztonság nem mérhető pénzben, így sokan ezt a márkát választják.