HÍVJ MINKET
MÉRET SZERINT
KERESÉS

MATADOR téli és nyári gumiabroncs minták

Matador téli és nyári gumiabroncs minták

A Púchov gumi üzem 1906-ban kezdi meg működését, majd a gumiabroncsgyártás beindulásakor a Matador nevet veszik fel. 1925-től kezdődően az összes híres csehszlovák autót (Tatra, Škoda, Aero) Matador abroncsokkal szerelik fel, így ők is védjegyévé válnak ezeknek a modelleknek. 1946-ban a gyártó már nem képes kielégíteni egymaga a megnövekvő keresletet, így importra szorul az ország, ekkor 1948-ban új gyártó üzemet építésébe kezdenek, ami 1950-re készül el. 1968-ban már radiál abroncsokat készítenek teherautókra, három évvel később pedig személygépkocsikra is. 1987-ben a Púchov-i gyártóüzem mellett kutatóintézetet létesítenek.

1994-benúj minőségirányítási rendszert vezetnek be, és így megfelelnek az egyre szigorúbb európai szabályozásoknak (pl. ISO 9001). A Matador volt az első kelet-európai gumigyártó vállalat, amely sikeresen igazolta a gyártási rendszerének korszerűségét az EU szabványoknak megfelelően. 1999-ben a vállalt menedzsmentjét a német modell szerint alakítják át, ezzel a német és az amerikai autóipari szövetség is igazolja a gyártás magas színvonalát. 2007.-ben a német Continental prémium gumigyártó többségi tulajdont szerez a cégben. 2008-ban új beruházást jelentenek be a Púchov-i gyárban, 2010-ben megnyílik a új korszerű gyártóüzem, így tovább növelhetik a kapacitásukat, növekszik a termelés, ugrásszerűen megnő a személyautó és teherautó gumiabroncsok minősége és tartóssága. 2011-től újabb korszerű technológiájú beruházásokkal üzem építésbe kezdenek.

Matador a biztonságos középkategória

A márka szintén az erős középkategóriát képviseli. Az általa készített kerekek azoknak az igényeit fogják leginkább kielégíteni, akik a hétköznapi autókat vezetik, egy normális használati szintet képviselnek, és előnyben részesítik az olcsó, de az árhoz képest megbízható kerekeket. Ár szerint rengeteg változat van. Több mint 100 féle kerék található, ami 17000 Ft alatt van, aztán a következő kategóriában szintén ugyanennyi gumi található 25000 Ft-ig majd majdnem ilyen sok 34000 Ft-ig. A csúcskategóriába számító kerekek akár 48000 Ft felett is megvásárolhatóak.

A Matador márka készít gumiabroncsokat haszongépjárműveknek a 4x4-eseknek, és a személygépkocsiknak, amiből a legtöbb van. Ha a típust vesszük figyelembe, akkor készítenek nyári gumikat, télit és négyévszakost is. Szélességben szinte minden autónak kedveznek, egyedül a nagyon kis szélességgel rendelkezőknek, és a nagyon naggyal rendelkezőknek nem készültek gumikkal. A tipikus autók azonban találni fognak a választékban. Hála a Continental segítségének, a Matador is számít a korszerű technológiára, így minőségi gumikat gyárt.

Télen is repeszt

A Hectorra nevet viselő modellje talán az egyik legfelkapottabb a széles választékban. Ez a nyári abroncs a közép, felső, de a luxusautóknak is megfelel. Aszimmetrikus mintázattal látták el az abroncsokat, amik szintén a Continental gyárakban készültek. Száraz és nedves utakon egyaránt C kategóriát kaptak a fékezési tulajdonságokat megvizsgálva, emellett pedig a zajszintje is igen alacsony lett. Ezek a kerekek nagyjából 615 kg-ig terhelhetőek, és akár 300 km-es sebességet bírja.

Téli kerekek közül a Sibir Snow nevű termék szerepel a toplistán. Ez az új generációs gumi aszimmetrikus mintázatú, téli időben biztonságos tapadást, és remek vezetési lehetőségeket nyújt. Az európai körülményekhez tervezték, a hirtelen leeső hó, vagy más csapadék sem fog neki akadályul szolgálni. Bátran feltehetjük családi autókra, akár kirándulásokhoz is, mivel a hegyvidéken és a betonúton ugyanolyan jól fog teljesíteni, a fékút teszten ugyanis C kategóriát kapott.

MATADOR téli gumi
MATADOR nyári gumi

MATADOR nyárigumi minták

Matador téligumi minták

Matador - MPS510
Matador - MPS510
Matador - MP92
Matador - MP92
Matador - MPS530
Matador - MPS530
Matador - MP91
Matador - MP91
Matador - MP52
Matador - MP52
Matador - MP59
Matador - MP59
Matador - MP58
Matador - MP58
Matador - MPS520
Matador - MPS520
Matador - MP54
Matador - MP54
Matador - MP93
Matador - MP93
Matador - MP93 Nordicca
Matador - MP93 Nordicca
Matador - Nordicca Van
Matador - Nordicca Van
Matador - MP92 SIBIR SNOW
Matador - MP92 SIBIR SNOW
Matador - MPS530 SIBIR SNOW VAN
Matador - MPS530 SIBIR SNOW VAN
Matador - MP54 SIBIR SNOW
Matador - MP54 SIBIR SNOW

Matador négyévszakos minták

Matador - MPS125 Variant
Matador - MPS125 Variant
Matador - MP61 Adhessa Evo
Matador - MP61 Adhessa Evo
Matador - MP71 Izzarda 4x4
Matador - MP71 Izzarda 4x4
Matador - MPS125 VariantAW
Matador - MPS125 VariantAW
Matador - MPS400 VariantAW 2
Matador - MPS400 VariantAW 2
Matador - MP62 ALL WEATHER EVO
Matador - MP62 ALL WEATHER EVO
Matador - MPS400 VARIANT ALL WEATHER 2
Matador - MPS400 VARIANT ALL WEATHER 2
Matador - MPS125 VARIANT ALL WEATHER
Matador - MPS125 VARIANT ALL WEATHER

SZAKMAI PARTNEREINK

vezess.hu
alapjarat.hu
automotor.hu
formula.hu
24 000 válaszható gumiabroncs
24 000 válaszható gumiabroncs
átvétel akár 24 órán belül
átvétel akár 24 órán belül
Ingyenes szaktanácsadás
Ingyenes szaktanácsadás
Kátyúgarancia
Kátyúgarancia